AKTUALITÁSOK

2016.09.02. 08:35

Támogatókat keresünk az „Új dimenziók” a felnőtt autizmus közösségi ellátásában programunk megvalósításához.

 

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft (FSZK) 2016 májusi kutatási záró konferenciájának címétől vette az Alapítványunk a 2016-2017 évi indítani tervezett programjának a nevét, aminek megvalósítására támogatókat keresünk.

A program a 2016-ban sikeresen befejezett "Autlevél és portfólió" elnevezésű egyéni fejlesztési programra és az immár 4 éve folyamatosan végzett egyéni gyógypedagógiai fejlesztések eredményeire alapozva került kidolgozásra a fejlesztésekben résztvevő gyógypedagógusok, pszichológusok és szülők segítségével.

A részletekről a folytatásban lehet olvasni.

 


Az autizmus spektrum zavar olyan fogyatékos állapot, ami miatt az autizmussal élők egész életen át tartó, folyamatos segítséget igényelnek, szinte tekintet nélkül az értelmi képességekre. Szükségük van életvitelük, munkájuk, lakhatásuk támogatására folyamatos pedagógiai-gyógypedagógiai és mentális-pszichológiai fejlesztésre, szolgáltatásokra. Az FSZK segítségével 2016-ban a TÁRKI Zrt. „Új dimenziók a fogyatékos személyek szociális ellátásban” című program keretében egy egyedülálló kutatást végzett, amely az autizmussal élők nemzetközi és itthoni helyzetét is kutatta. A kutatás megállapítja, hogy a „magánháztartásban élő felnőttek képviselik azt a kört, amelyik a különböző szakmai szolgáltatások igénybevétele szempontjából a leghátrányosabb helyzetben vannak….a lakóotthoni ellátás azonban több tekintetben is jobb életminőséggel kecsegtet”. Mivel ismerjük azt a tényt, hogy a felnőtt autizmussal élőknek csak elenyésző töredéke lakik itthon lakóotthonban, számunkra ebből nem az következik, hogy lakóotthonokat kell létrehozni, hanem, hogy a szolgáltatásokat kell elérhetőbbé tenni a családoknak.
 
A hazai ellátási rendszer azonban nem elég fejlett. Mindenhol kutatják az új lehetőségeket.
 
Luk Zelderloo az EASPD (European Assiciation of Service Providers for Persons with Disabilities) európai szakértői szervezet ügyvezetője az FSZK 2016. májusi programzáró konferenciáján a család mint szolgáltató intézmény víziójáról beszélt és a szakmai és társadalmi felek jobb összehozására ösztönző egyfajta holisztikus megközelítést javasolt előtérbe helyezni, amivel mély megértésre talált nálunk, hiszen nincs megfelelő összehangolt ellátási háló az otthon élő fiatal ASD-vel diagnosztizáltak számára.
 
Az általa említett legújabb szakmai kutatási eredmények alapján a nemzetközi gyakorlatban is csak most megjelenő elképzelések mintájára, több éves saját tapasztalatainknak is megfelelően tervezünk egy modell értékű, közösségi alapú ellátási, szolgáltatásszervezési megoldást megvalósítani autizmussal élő, otthon lakó fiatalok személyes életvezetése, önálló életvitelük támogatása céljából, aminek kuriózumát az adja, hogy a szolgáltatások nyújtásának és szervezésének középpontjában elismerten az intézményesült család áll. Egy olyan új szísztémáról van szó ahol a család, az autizmussal élő fiatal felnőttek mellett évek óta dolgozó szakképzett szakemberek segítségével, éves családi támogatási terv alapján betanulja, szervezi és összehangolja a munkahelyi mentorálást, önálló életvitelt segítő egyéni és csoportos fejlesztő és szabadidős foglalkozásain való részvételt, a szakmai és szabadidős programok, életviteli támogatások,  az egyéb közösségi szolgáltatások igénybe vételét. Így az eddig meglévő vagy új szolgáltatások szakmailag tervezett, összehangolt, kontrolált módon, a család mint szolgáltató intézmény irányítása mellett, az érintett igényeinek megfelelően valósul meg abból a célból, hogy minél magasabb minőségű és önállóbb életre legyenek képesek és életvezetési képességeik javuljanak. A család megfelelő szakmai segítséggel (esetfelelősök, szupervízorok, kortárs segítők) nemcsak irányít, hanem betanulja és alkalmazza a szakmai módszereket,  pótolja hazai szolgáltatást szervező infrastruktúra hiányosságait a célcsoport részére, akinek tagjai az Alapítvány által 4 éve működtetett Rajmond ifjúsági sorstárs klubból kerülnek ki.
 
Programunk ezekre az ismeretekre alapoz, középpontba a szervező, intézményesülő családot állítva. A család új (régi) feladatához ezúttal hathatós szakmai, módszertani  segítséget nyújt a projekt. Tervünk, hogy a hazai szolgáltatási elemeket egységes egésszé gyúrva (holisztikus módon) állítsuk az autizmussal élők szolgálatába.
 
A családsegítést úgy gondoljuk legjobban megoldani, ha arra akarjuk a családokat megtanítani, hogy ők maguk, szervező munkájukkal hogyan segíthetik leginkább a gyermeküket az önállóság felé. Már több éve ezen az úton járunk.
 
Feliratkozás hírlevélre
Kérjük, hogy neve és e-mail címe megadásával iratkozzon fel hírlevelünkre!
Név:
E-mail:
Kis hírek
2019.11.28. 12:28

Kedves Rajmond Klub Tagok!

 

2019.11.28-án 15 óra 45 perctől újra lesz sportfoglalkozás. Helyszín: Suhanj Alapítvány edzőterme. Budapest, XIII. Tátra u. 6.


2018.10.25. 10:57

Alapítványunk  3 millió forint támogatást nyert a FOF2018 jelű Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma  által kiírt pályázaton. Az új programunk címe: A Család mint "Intézmény" - Felnőtt autizmussal élő fiatalok felkészítése az önálló életre. A programban 10 család vesz részt.


2016.11.17. 12:56

Alapítványunk gyógypedagógiai szakemberek segítségével elkészítette az  "ÚJ dimenziók" a felnőtt autizmus közösségi ellátásában elnevezésú új programtervezetét, ami megvalósításához támogatókat keres és nyilvános vitára bocsát. Részletesebb leírás a támogatott életvitel fülben olvasható.


2016.09.02. 09:03

Köszönet támogatóinknak!

Az elmúlt évek sikeresen egyéni fejlesztéseken alapuló programjaink  megvalósítását elsősorban a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK) pályázatain elnyert támogatásnak és többi támogatónknak köszönhetjük (FKF Zrt. Főváros XVIII. kerületi Önkormányzat, Fővárosi Csatornázási Művek, FŐTÁV Zrt. Főkert Zrt. MOHAnet Mobilsystems, Integrált Mobil alkalmazások; Városliget Café & Bár, Zilah Kávéház, BVK Holding ZRT.; Szekundáns Kft.; FTSZV Kft.; Pala 11 bt. és/vagy ezek munkahelyi kollektíváinak és más magánszemélyeknek. Támogatásukra a jövőben is számítunk.


2015.06.16. 10:38

Az Alapítvány elkészítette a 2015-2016 évre szóló új programját, ami a

„Autlevél és portfólió”

Autizmus specifikus családsegítő szolgáltatás, egyéni fejlesztés, autizmussal élő fiatal felnőttek és családjaik részére- címet kapta. A program végrehatásához pályázati forrásokat és támogatókat keresünk. Várhatóan 2015. szeptember 1-től indul. További részleteket írunk majd aktuális híreink között.


Támogatóink:

Budapest, 18. kerület Önkormányzata
Budapest, 18. kerület Önkormányzata

Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségért Kh. Nonprofit Kft.(FSZK)
Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségért Kh. Nonprofit Kft.(FSZK)

A Budapesti Patrónus (közhasznú) Alapítvány egy 1992-ben létrehozott közhasznú civil szervezet,
amely az autizmussal élő személyek és az őket nevelő családok, fejlesztő, gondozó intézmények támogatására, megsegítésére alakult.